"Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen."

Szent Ferenc

Faültetés a jövő sportolóinak

Időpont: 2013.11.16

Egy derűs novemberi szombaton egyesületünk tagjai, egy szakértő kertész segítségével, gyümölcsfákat ültettek a debreceni Nagyerdő futóútjának végén található területre, azzal a céllal, hogy 3-4, esetleg 5 év múlva az arra haladó futóknak, sportolóknak juthasson egy kis gyümölcs ajándékul fáradozásukért.

 

 

A mintegy 24 darab gödör kiásása után az egyesület kevésbé erősebbik nemének tagjai osztották el a komposztot a kertész által javasolt mértékben az egyes gödrökben, majd megtörtént a gyümölcsfák telepítése. A telepítés után másnap még megöntöztük a növényeket, majd - a közeljövőben még hátra maradt néhány apróbb feladat elvégzése után -  bizalommal várjuk, hogy növényeink túléljék a közelgő hidegebb napokat és az első telüket.

 

 

 

 

Ha pedig minden rendben lesz, 4-5 év múlva, akkor 6 féle gyümölcsből (körte, cseresznye, szilva, kajszi, meggy, naspolya) választhatnak majd az arra járó sportolók, kirándulók, esetleg mi magunk is.